Legutóbbi léböjtkúránkon, ami két hete fejeződött be, újra találkoztam az egyik kedves, régi, visszajáró vendégünkkel, Anitával, aki három éve járt nálunk először és azóta a léböjtkúrákon kívül is tartjuk a kapcsolatot. Most újra felidéztük megismerkedésünk történetét, amikor még egy kicsit másképp gondolkozott a léböjtről és az egészséges életmódról, ez pedig meglehetősen mulatságos szituációkat eredményezett :P. Beleegyezett, hogy megírjam történetét, bíztatásul a léböjtre készülőknek.
Anita már két gyermek anyukája volt, mikor először jött hozzánk egyik barátnőjével a sárvári léböjtkúrára. A kétszemélyes utat az édesanyjától kapta ajándékba, aki így akarta “szelíd módszerrel” a fogyás irányába terelni Anitát, aki a két szülés után nem tudta visszanyerni régi formáját. Persze azóta is mindig elmondom, hogy a léböjtkúrára nem fogyókúraként kell tekinteni, itt a kilók leadása pusztán mellékhatás, a hangsúly a fizikai és szellemi megújuláson van. Nem csoda, hogy Anita, aki úgy tekintett a kúrára, mint személyes kálváriájára, elsőre nem volt teljesen sikeres:). Most már ő is tudja, hogy a léböjt sikere a lélek nyugalma…
Három éve viszont még igencsak kelletlenül fogadta a tényt, hogy egy hétig csak teán, vizen, keserűsón és szűrt zöldségleveseken éljen, noha az egész csoport, sőt, a barátnője is próbálta belelkesíteni. Ő azonban nem tudta és nem is akarta leküzdeni a kínzó éhséget. Első nap csak egy kávé erejéig szökött be az étterembe, legalábbis ennyit vallott be… A második nap a reggelinél dolgozó pincér keresett meg és kérdezte meg tőlem, hogy a vörös hajú hölgy nem a léböjt-csoportba tartozik-e, mert tegnap mintha velünk látta volna… Kérdeztem is, hogy miért érdekli, mire azt a választ kaptam, hogy azért, mert a hölgy éppen az étteremben ül és ami előtte az asztalon van, az minden, csak nem folyadék...
A következő csalafintaság akkor történt, amikor délután, a csoportos biciklizés közben Anita észrevétlenül lekanyarodott a kellemes erdei útról és egy szalonnát sütő társasághoz csatlakozott :P. Mi csak nagy sokára vettük észre a hiányát, ekkor azonban már visszafelé bicikliztünk és utunk pont belefutott a kedélyesen sütögető társaságba, köztük Anitába, aki a szalonnazsírt épp egy vastag szelet fehérkenyérre csöpögtette…
A döbbent csöndben tizennégy irigy ember szeme szegeződött Anitára, aki fülig pirult, és nyilván legszívesebben a föld alá süllyedt volna, a jól megtűzdelt nyárssal egyetemben... A csöndet azonban szerencsére maximum egy perc múlva hatalmas nevetés törte meg, amihez Anita is megkönnyebbülten csatlakozott, aztán fogta magát, és a nyársát szomszédjára bízva odajött hozzánk. Rábeszéltem, hogy szalonna helyett egyen a szállodában egy könnyű vacsorát és másnaptól kezdje újra a léböjtöt, az én, személyes felügyeletem mellett, mintha mi se történt volna. A javaslatot megkönnyebbülten fogadta el, én pedig másnaptól sok séta mellett elmeséltem neki a léböjt filozófiáját, és ezután minden felmerülő problémára, kérdésre együtt kerestük a megoldást.
A következő öt nap már más szellemben telt! A nehézségek ellenére a végén Anita is ugyanazt érezte, mint a csoport többi tagja: azt, hogy megérte, és nem is a leadott néhány kiló, sokkal inkább a jobb közérzet miatt.
Azóta ő az egyik leghűségesebb vendége a kúráknak, de ettől függetlenül olykor-olykor felkerekedünk együtt és csapunk egy nagy szalonnasütést… :P Néha-néha mindenkinek jár egy kis bűnözés ;)
Utolsó kommentek