Nem tudom, ki hogy van vele, de én egyszerűen imádom az esküvőket, különösen, ha itt, a mi hotelünkben rendezik meg őket. Ilyenkor tényleg mindig történik valami, amire később jólesik visszaemlékezni… Ezek közé tartozik az esküvői torta esete is, ami először meglehetősen reménytelennek tűnt… :)
Nyilván mindenki tudja, mekkora hercehurcával jár egy esküvő megszervezése, és mekkora nyomás van a menyasszonyon, hiszen nyilván ő az, aki legjobban izgul amiatt, hogy élete nagy napja tökéletes legyen. Rohangál ide-oda, ruhapróba, dekoráció, forgatókönyv, cipő, frizurapróba, sminkpróba, vendéglista, menü, csirke, sertés vagy borjúhús, stb., stb., végtelenségig lehetne sorolni a kérdéses pontokat, az esküvő napján rendszerint még arra sincs ideje, hogy a sarki büfé előtt állva, kutyafuttában megreggelizzen. A vőlegény ehhez képest rendszerint lazábban viszonyul a kérdéshez és bár ő is izgul, legalább amiatt nem aggódik, hogy a rózsa jól mutat-e majd a gomblyukában … :P
A szülők mindenesetre igyekeznek levenni némi terhet az ifjú pár válláról, ahogy ez ezúttal is történt. A torta, amivel a vőlegény szülei készültek – kétemeletes, gyönyörű, oroszkrém, tele virágokkal, szalagokkal -, egy sárvári cukrászdában készült, és ők hozták el pénteken, Bükfürdő felé tartva. Ezzel nem is lett volna baj, pénteken meg is érkeztek, pontosan akkor, amikorra vártuk őket. Viszont amikor megjelentek a recepciónál, már joggal gondoltuk, hogy valami baj történt…, talpig fehérben voltak ugyanis… És most nem a ruhájukra gondolok.
Mint azt a fiús apa elbeszéléséből megtudtuk, a Sárvárt és Bükfürdőt összekötő úton a legváratlanabb pillanatban lépett ki a kocsijuk elé egy szarvas, és a torta a hirtelen fékezés hatására a hátsó ülésről előrerepült a műszerfalra, ahol szó szerint atomjaira hullott szét, nem kímélve senkit és semmit… A szülők először csak elkeseredetten ácsorogtak a recepciónál, amíg meg nem kapták a szobájuk kulcsát – ők ugyanis az esküvői mulatságot egy kis wellness-élménnyel is össze akarták kötni -, aztán ki-ki máshol kereste a megoldást, az édesapa a thermál medencében, az édesanya pedig velem, a konyhában…
Felkerestük ugyanis a szállodánk cukrászát, Csicsi bácsit, akinek egyébként éppen egy harminc fős csoport desszertjét kellett elkészítenie, de nem csak ez akadályozta meg abban, hogy rekonstruálja a gyönyörű tortát, hanem az is, hogy otthon megígérte az asszonykájának, hogy a másnapi családi bulira megsüt minden süteményt... Pedig ő volt az utolsó reményünk… De ekkor, az x.-dik képviselőfánk legyártásakor Csicsi bácsinak bevillant két cukrásztanonc segédje, akiket riasztani szokott olykor-olykor. “Nagyon ügyesek, meg tudják csinálni” – jelentette ki a mester, majd lebonyolított néhány hívást.
A fiúk Szombathelyen voltak éppen és bulizni készültek. Mivel már mindketten legurítottak 1-1 sört, én pattantam kocsiba és mentem el értük. Este 9-re értünk vissza és vonultunk be a konyhába. Még hajnali háromkor itt ott voltunk: legyártottunk 200 kis marcipánvirágot, összehajtogattunk ugyanennyi masnit, szalagocskát, karcoltunk, rajzoltunk, formáztunk, kis gömböket nyomtunk a virágok közepébe, majd összeraktuk a torta két emeletét… És hurrá! A torta hajnali négyre újjászületett! (Egy két apróságtól azonban, mint pl. a marcipán menyasszony-vőlegény figura, el kellett tekintenünk…)
Másnap pedig remekül szerepelt az esküvőn, a vőlegény szüleinek legnagyobb megelégedésére. A kis titkot ugyanis nem osztottuk meg senkivel, legalábbis nem az esküvő előtt…De a menyasszonyban egy pillanatra mégis felébredt a gyanú, amikor párja kezét fogva nekiálltak az első szelet levágásának és fennhangon, csodálkozva megkérdezte, hogy “biztos, hogy eredetileg is marcipán-béka volt ezen a tortán?”
Másnapra természetesen már ő is megismerte a kalandos történetet, és személyesen is megköszönte nekünk, hogy feltámasztottuk halottaiból a fehér habos csodát, még akkoris, ha herceg helyett csak egy herceggé-válás előtt álló béka jutott rá… :P 
Utolsó kommentek