Alig telt el pár hét azóta, hogy beszámoltam itt a blogon rekordkísérlet-tervünkről. A díj mostmár a miénk, köszönhetően annak a huszonhét házaspárnak, akik nálunk ünnepelték 25. házassági évfordulójukat egy fantasztikus programokkal teli hétvégén! Köztük volt az a kedves házaspár is, akiket évről-évre újra köszöntünk itt a sárvári szállodában, és akikkel huszonöt évvel ezelőtt, nászútjukon találkoztunk először.
Már évekkel ezelőtt kiderült róluk, hogy amellett, hogy egymással nagyon jól elvannak – nem számítva a házastársak közt megszokott apró civakodásokat -, társasági emberek is, akik szívesen barátkoznak. Jó pár évvel ezelőtt ismerkedtek össze egy velük kb. egykorú házaspárral, akikkel később rendszeresen jöttek együtt nyaralni. Ilyenkor a két nő rendszerint együtt csinált programokat: kettesben futottak reggel az arborétumban a tó partján, együtt jártak tornaórákra, együtt ültek a thermál medencében, stb. Ezalatt a férfiak sem voltak restek, megváltották a világot a bárban, politizáltak, vagy a munkáról beszélgettek a medencében ülve órák hosszat.
Most pedig mindkét pár eljött a 25. házassági évfordulósok hétvégéjére, ugyanis, mint kiderült, ugyanabban az évben házasodtak össze. Először rá sem jöttem, ezúttal miért tűntek olyan szokatlannak. A hajuk változott volna meg? Az öltözködésük? A viselkedésük? Csak lassan jöttem rá, hogy ez utóbbiról van szó. A férfiak ezúttal egymást igyekeztek felülmúlni előzékenységben. A reggelinél pincéreket meghazudtoló szolgálatkészséggel hozták a hölgyeknek a finom falatokat, és gyümölcs hegyeket halmoztak fel az asztalon. Minden programot közösen csináltak asszonyaikkal, ha kijöttek a medencéből, rögtön vállukra borították a törülközőt, a vacsorához a legjobb borokat rendelték. Amin pedig a legjobban meglepődtem: szemrebbenés nélkül mondtak le a sörről és a VB mérkőzéseiről... na jó, csak az első félidőről... ;)
A feleségek részéről az első reakció a meglepődés volt. A második nap délelőttjén egyikük éppen hozzám jött aromaterápiás masszázsra, és míg az illóolajokat kevertem el a vízben, azt fejtegette nevetve, hogy a férjeik minden bizonnyal megőrültek, már egy percig sem tud kettesben lenni a barátnőjével. Ekkor még én sem értettem, mi a titka ennek a nagy buzgóságnak, de este, a nosztalgia bál előtt minden világossá vált…
A férfiak ugyanis lejöttek a recepcióra és mivel engem ismertek legrégebb óta, hozzám fordultak azzal a kérésükkel, hogy mire a bál végetér, szobáik padlója legyen telehintve vörös rózsákkal… Nyilván az én arcomon is kiütközött a meglepetés, úgyhogy kedvesen magyarázkodni kezdtek: meg szeretnék köszönni ezt a huszonöt évet a feleségeiknek valahogy, és közösen egy igazi kényeztetős hétvégét beszéltek meg a “fiúk”…
Az utolsó napon aztán a reggelinél feltűnően boldog volt az egész társaság. Elmenőben az egyik hölgy még megszorította a kezemet és annyit mondott cinkosan mosolyogva: “Képzelje el, a barátnőmmel elterveztük, hogy ma este megnézzük a focimeccset”! Nagyot nevettünk és elköszöntünk. Hogy őszinte legyek, meg voltam hatva. Ahogy Dorkától már tudjuk, milyen szívderítő a gyerekszerelem, most az is nyilvánvalóvá vált, hogy huszonöt év házasság után is tud még legalább ennyire szép lenni - focimeccsek ide vagy oda. :D
Utolsó kommentek