Arra a vicces esetre, ami egyszer lejátszódott szállodánkban, csak annyit tudnék mondani Murphy törvényét kicsit módosítva, hogy “ami elveszhet, az el is vész”. No és persze mindig akkor, amikor nem kellene, és mindig az, amit a legnehezebb pótolni.
Nyári komolyzenei koncert készülődött Hévíz főterén. A zenekar Budapestről érkezett, karmesterük azonban Svájcból, néhány nappal a koncert előtt, hogy még próbálhassanak együtt a helyszínen és szállodánkban szálltak meg. A karmester fellépőruhája azonban elkavarodott a repülőtéren, és hiába a rengeteg telefonálgatás, a koncert előtti napon még nyoma sem volt…
A dirigens először még reménykedett, hogy csak egy kis késésről van szó és panaszkodott a szervezetlenségre, ami Svájcban szokatlan, este azonban már sejtette, hogy nagyobb baj van, mint gondolta volna, és szüksége lesz egy új ruhára. A helyzet elkeserítő volt, hiszen kézipoggyászában csak sportcipő, papucs, fürdőnadrág és néhány laza szabadidőruha volt… A frakk pedig olyan messze, hogy még különösen hosszú keze sem érhette el.
A svájci úriember ugyanis igen nagy méretekkel volt megáldva, valóságos óriás volt. A szálloda személyzete között, de valószínűleg az egész városban nem találhattunk volna még egy olyan megtermett férfiembert, aki 48-as lábmérettel bír és magassága 198 centiméter, mint neki. Összedugtuk a fejünket a koncert szervezőjével, de a méretekre való tekintettel azt az ötletet is el kellett vetnünk, hogy bevisszük Keszthelyre vásárolni. A hír hamar elterjedt Hévízen, így aztán a város legmagasabb embere jóindulatúan eljött ünneplő cipőjével és öltönyével. Ez utóbbival csak annyi volt a probléma, hogy zakójának színe türkiz volt…
Az elegáns, 46-os fekete cipő viszont tökéletes lett volna, ha nem lóg ki a művész úr egész sarka, mint Hamupipőke nővérének. A jóindulatú óriás, Hévíz jelenleg csak második legmagasabb embere azonban felajánlotta, hogy nyugodtan lépjen rá a cipő hátuljára, így papucs-szerűen használhatja, mikor háttal áll a közönségnek – azaz egész idő alatt... Az ajánlat elfogadhatatlannak bizonyult.
Kezdődhetett újra a hajsza! Ekkor már péntek délelőtt volt. Extra méretű férfiruha kereskedések, varrodák felhívása. Ez mind rendben, de ilyen méretű frakkot csak megrendelésre gyártanak. Rendben. Utolsó mentsvárként jöttek a színházak. Itt végre, az operettben sikerrel jártam egy extra hosszú és extra széles operetténekessel, aki pont nem játszott az aznap esti előadáson és hajlandóak voltak kikölcsönözni a frakkját és a cipőjét, éppen csak el kellett menni érte. A koncertszervező gyorsan kocsiba is pattant. Minden esélye megvolt rá, hogy időben megjárja az utat, de, hogy egy újabb Murphy-t idézzek, “ami elromolhat, az el is romlik”: visszafelé az autópályán a kocsija felmondta a szolgálatot..., és mivel az elszállítást már nem volt ideje megvárni, egy martonvásári ismerőse sietett a segítségére... még jó, hogy pont otthon volt.
Végül a koncert kezdete előtt körülbelül három perccel sikerült megérkezniük, a karmester pedig végre valahára fölvehette a ruhát, ami hálistennek olyan volt, mintha ráöntötték volna. A koncertszervezőre rátukmált extra-karimájú cilindert viszont már elutasította, mondván, már így is épp elég mulatságot okozott. A koncert végül hatalmas sikert aratott, a főtér körüli összes utca is megtelt a lelkes hallgatósággal.
A koncert végeztével aztán a művészek visszatértek a szállodába, ahol a recepción már ott várakozott a maestro csomagja… Nem sokkal a koncertszervező kálváriája után ugyanis “ő” is befutott fővárosi körútjáról... :P
Utolsó kommentek