Csak néhány percem van bloggolni ma, mert az élet megint ellátott minket kalandokkal… ugyanakkor a szókeresőket ezúttal sem akarom játék nélkül hagyni, ezért gyorsan leírom mi a helyzet nálunk, és egy nyerő szót is elrejtek benne.

Amikor megtudtuk, hogy egy kínai csoport érkezik hozzánk Bükfürdőre, még fogalmunk sem volt mi vár ránk. Japán csoportunk már sok volt korábban, sok kedves történetet hátrahagyva, de hát hasonlókat biztos mindenki ismer a „goulasch”-turizmus hőskorából. Naiv módon azt hittük, az újabban dömpingszerűen utazó kínaiakkal sem lesz több bonyodalom, mint velük, vagy mint a nonstop flörtölő olaszokkal, a hihetetlen rendetlenséget csináló amerikaiakkal, az angolul egy szót sem beszélő, értetlenkedő franciákkal. Tévedtünk.

A huszonöt fős csoport ma délelőtt érkezett busszal, miután néhány napot eltöltöttek Budapesten és környékén, ahol egy konferencián is részt vettek, már csak az ejtőzés maradt hátra Magyarország híres termálvizeiben. Az érkezéskor rögtön kiderült, hogy a csendes, kedves és végtelenül fegyelmezett japánokkal ellentétben a kínaiak nagyon is eleven társaság. Európában manapság már meglepő olyan buszt látni, melyből ajtónyitáskor füst csap ki… Zoli, a londinerfiú, aki érkezésükkor épp a bejárat mellett állt már éppen nyúlt volna a tűzoltókészülék után, de szerencsére időben észrevette, hogy csak a vendégek füstölögnek. Kivétel nélkül mindegyik. Egyik cigarettát szívják a másik után… Gyógyszállónkban így elsőként arra kell majd megoldást találni, hogy szenvedélyüket hol élhetik ki úgy, hogy a legkevésbé zavarjanak másokat.

A csoport egyébként főként nagyon kedves, aranyos urakból áll. Angolul pontosan olyan jól beszélnek, mint magyarul, franciául vagy németül: azaz semmennyire. Tolmács nélkül meglehetősen kilátástalannak tűnik velük a kommunikáció. És itt következik a gond: a tolmács megbetegedett, az idegenvezetőnek pedig, aki lehozta őket, hamarosan mennie kell… Az iroda épp hanyatt-homlok igyekszik egy helyettest találni, de akárki is lesz az, ma még biztos nem tud leutazni hozzánk. Itt állunk tehát huszonöt mosolygó, füsölgő kínai üzletemberrel úgy, hogy a mosoly és a gesztikuláció a kizárólagos kommunikációs forma közöttünk…

Most mennem kell, folyt köv… addig is keressék a szót! :)