Azt hiszem, az én bemutatkozásom maradt utoljára: Viola vagyok a hévízi Danubius Health Spa Resortból és én is szeretnék üdvözölni mindenkit! Vendégszolgálati menedzserként dolgozom Hévízen sok-sok éve, anno Anett is nálam kezdte a pályafutását, amíg fel nem vették a bükfürdői szállodába.

Anetthez hasonlóan én is egy különleges vendégünkről szeretnék mesélni… No, kicsit más értelemben, mint ő, hiszen Ervin bácsi a törzsvendégünk, és csöppet sem nevezhető álruhásnak. De hogy személye hozzájárul ahhoz, hogy színesebbé váljon ez a napló, az biztos.

Ervin bácsit legalább 5 éve ismerjük. A neve legyen most az, ahogy mi hívjuk: Atlasz Ervin… (a diszkréció miatt természetesen nem írhatjuk le valódi nevét, de…) nomen est omen, már ebből is kiderül, hogy olyan úriember ő, akit lehetetlen figyelmen kívül hagyni. Ervin bácsi már jócskán túl van a hetvenen, de temperamentumát bármelyik fiatalabb társa is megirigyelhetné. Első megjelenésére minden kolléga emlékszik. Öt éve történt, azt hiszem, hogy egy kicsit konzervatívabb kolléganőm egyszer csak vörös fejjel viharzott hozzám: „Vilcsi nem fogod elhinni, de egy idős úr telefonált az imént és közölte, hogy két hét múlva szeretne szobát foglalni, majd hozzátette, szeretné, ha minden rendben lenne, a szobával.... - Mire én megkérdeztem, hogy ezt hogy érti? Mire ő: az ággyal, úgy értem, elég ruganyos-e? A menyasszonyommal megyek.” Ugyanakkor kolléganőm azt is kiemelte, hogy egyáltalán nem lehetett rá haragudni, ugyanis mindezt végtelen természetességgel, lebilincselő udvariassággal és stílusban adta elő...

Mondanom se kell, mindenki az „idős Casanova” (ekkoriban még csak így hívtuk magunk közt) érkezésére várt, melyre ma is világosan emlékszem. Ahogy bevonult a szálloda bejáratán, karján az akkori kedvesével, királyi jelenség volt. A bácsi már túl volt a hetvenen, ami nem különleges, hiszen sok nyugdíjas vendégünk van. De ő egy jelenség volt. Makulátlanul elegáns világos öltönyt, különleges kalapot viselt, apró kiegészítői tökéletesen harmonizáltak egymással. Menyasszonyával megálltak a recepció előtt és Ervin bácsi már a bejelentkezés apró procedúrája alatt négy-öt apró bókot szórt szét a recin ülő lányok közt. Hihetetlen frissességgel és sármmal intézkedett, majd fogta karon jóval fiatalabb, dekoratív kísérőjét. A jelenetet elnézve mindenki csak nagyokat pislogott.
Az első napjuk viszonylag nyugodtan telt, hiszen Atlasz bácsi még nem ismerkedett össze a többi vendéggel… Este korán visszavonultak és csak reggel hallottunk róluk legközelebb, mikoris bőséges reggelit rendeltek a szobába, kezelésre azonban nem is mentek egyáltalán. Második napon jött a meglepetés, amikor Atlasz bácsi belecsapott az ismerkedésbe. Úgy látszik, mozgalmasabb társasági életre vágyott. Nem telt bele egy óra és a bácsi már egy legalább húsz fős csapat közepén ült és történeteket mesélt.

Amikor elindult a zene - mondanom sem kell -, Atlasz bácsi hibátlan, határozott mozdulatokkal táncolt párjával, miközben a többi férfi csak amolyan kötelességtudatból kérte fel a feleségét, akik irigykedve nézték az elegáns sármőrt, aki később szinte az egész vendégsereget elszórakoztatta, ugyanis kártyatrükköket kezdett mutogatni...

A következő napon a társalgóban ismét Atlasz bácsi keverte a kártyákat... kártyázó idős hölgyekhez csatlakozott, akik talán régen nem nevettek ennyit, mint akkor.

Ezek után ugye nem csodálkoznak, ha azt mondom, az egész személyzet várja Atlasz úr érkezését! Persze munkám tiltja, hogy tudta nélkül írjak róla, de ismerjük már annyira, hogy biztosak lehessünk benne, a blog számára is lesz egy-két jó sztorija. Ha megengedi, be is számolok majd róla!

Végül egy kép, ami mindent elmond Atlasz bácsiról. Kedvenc virága, amit mindig a gomblyukában hord: a Don Juan rózsa...