Holnap az a bizonyos V betű is felkerül az iskolai táblákra az AKÁCIÓ elé, és így én is hamarosan visszakapom a sok-sok gyerkőcömet, talán most már nem csak hétvégére, hanem hétköznapokra is. Ilyenkor indul be úgy igazán az élet itt a hévízi Aquában – amikor már a gyerekek is részt vehetnek benne. Nem is kellett megnéznem a vendéglistát, ugyanis már telefonon felkeresett az egyik kedvenc baráti pár család, hogy én leszek-e itt, ugyanis ismét hozzánk látogat Panni és Zsoltika… Hogy miért lettek ők barátok és miért várom Pannit és Zsoltit? Erről szól az én történetem.

A tavalyi Nyári Csobbanás akciónk alatt történt, július végefelé. Már jó pár napja együtt voltam egy eléggé összeszokott, kedves kis csipet-csapattal, akik remekül elvoltak egymással. Rengeteget szórakoztunk a medencében, fogócskáztunk a kertben és egy új játékot, nyomozósdit játszottunk. Ebbe az idillbe csöppent bele az ötéves Panni, aki azonnal a társaság középpontja lett, derékig érő barna hajával, cserfességével és vöröshajú Blanka-babájával, akit először egy napernyő alá ültetett le, nehogy leégjen, később viszont a többi kislány javaslatára bekente “naptejjel”, hogy ő is zavartalanul játszhasson a többiekkel.

Zsoltika, aki éppen akkor fejezte be az első általánost, már az első pillanattól kezdve Pannin pihentette hatalmas kék szemeit. Rögtön észrevettem, hogy nincs ezzel egyedül, ugyanis Dávidka, Ádám és Dani is egészen furcsán kezdtek el viselkedni, elképesztő versengésbe kezdtek: ki a vagányabb, ki mond viccesebbet, ki fut gyorsabban, az eredményt pedig igyekeztek a lányok közelében hangosan megvitatni – bár nyilvánvaló volt, hogy az újonnan érkezett Pannikának szól ez az extra-felhajtás.

Megszoktam már, hogy a nagycsoportos óvodás és épphogy-iskolás fiúknál nem a “hagyományos udvarlási stratégiáké” a főszerep:), úgyhogy én lepődtem meg a legjobban, amikor uzsonnánál az összes fiú lemondott valamiről Pannika kedvéért. Mint valami varázslat, úgy vándorolt át a kislány elé egy szép piros alma, néhány szem eper, egy joghurt. A kislány “született királynőként”, egy huncut mosollyal jutalmazta a lovagokat, a zsákmányt pedig nagylelkűen szétosztotta udvarhölgyei között. No persze Blanka-baba sem maradt ennivaló nélkül :)

Uzsonna után aztán újra kimentünk a medencéhez és a lányok nagy fogócskázásba kezdtek, míg a fiúk egyértelműen forraltak valamit, fejüket összedugva tanakodtak az egyik fa árnyékában. Vihar előtti csend – gondoltam én, és milyen igazam lett! A négy fiú egyszercsak elkezdte kergetni a lányokat, és megpróbálta megszerezni - az épp napszemüvegbe és divatos fürdőrciba öltöztetve a medenceparton “napozó” - Blanka-babát, aki, mielőtt közbeléphettem volna, már a medencébe pottyant a nagy csetepaté közben. Panni óriási hisztivel díjazta az akciót, mire Zsoltika, amilyen elszánt volt az előző akcióban, olyan gálánsan próbálta most jóvátenni ballépését.

Azonnal a medencében termett és kimentette a babát, aztán a síró Pannikához ment és odaadta neki. “Ne sírj, nem halt meg, csak egy kicsit vizes lett!” – mondta, a kislány pedig hüppögve ölelte magához szeretett játékát. “Most, hogy megmentettem, lehetek én az apukája?” Logikus életszemléletén nagyot mosolyogtam magamban.

Az elkövetkező jó pár napban Zsoltika, Pannika és a túlélő Blanka-baba végig együtt játszottak, mint egy igazi család, sőt még a családi programjaik idejére sem voltak hajlandók megválni egymástól. Így a szülők is kénytelen-kelletlen összekeveredtek, amiből nagy barátság is született a végén, mert kiderült, hogy van egy csomó közös ismerősük. Amikor eljött a búcsú ideje, faggattam Zsoltit, hogy szomorú-e, mire annyit mondott: “Nem, mert megfogadtuk egymásnak, hogyha nagyok leszünk ő lesz a feleségem!” … ehhez nem tudtam mit hozzátenni.

Egy éve nem láttam őket, ezért nagyon örültem, hogy az idei Csobbanáson is részt vesznek, mert nagyon kiváncsi vagyok, hogy folytatódik a Love Story!! :):)