Született szállodások

Üdvözlök Mindenkit,

Dorka vagyok, a hévizi Danubius Health Spa Resort Aqua animátora. Tudják, az a Dorka, aki jól ráijesztett Anettre, amikor lemerült a telefon – így biztos könnyebben rám ismernek :) Nagyon kellett nevetnem, amikor elolvastam Anett bejegyzését, ugyanis megtartotta az ígéretét, és még nekem sem mondta el, mekkora kalamajkát okoztam akkor. De hogy jóvá tegyem, most én is elmesélem az egyik legkedvesebb történetem. Persze az én történeteim leggyakrabban a rám bízott gyerekekhez kapcsolódnak…

Egy hatéves kislány – Luca - érkezett hozzánk, az Aquába családjával, aki mint kiderült, nem rajong úgy a vízért, mint a szülei, akik nyilván azért is jöttek hozzánk, hogy a családi nyaralás mellett kiáztassák végre magukat a jacuzziban vagy egy jó kis masszázzsal lazítsanak. El is hozták a kislányt az Aqua Mini Clubig, hogy a kezelésre mehessenek. De a kismedence, a sok játék és a sok vidám gyerek látványa Lucából sajnos heves visítási és menekülési kényszert váltott ki. Az anyuka kérlelte, hogy játsszon picit a többi gyerekkel, mert már sürgősen el kellett volna indulnia masszázsra. Ok, az elengedés megtörtént, pont egy órán belül, a masszázs ugrott. A távozó anyuka arcán a végső csüggedtség jelei mutatkoztak, én pedig tudtam, eljött a cselekvés ideje!

Ilyenkor sokat segít a gyors improvizáció. Összehívtam a gyerekeket, és megkértem őket, hogy most pedig játsszuk el Kis Hableányt! A lelkesedést persze senkinek nem kellett színlelnie, még Luca is megfeledkezett a bánatáról, de csak kívülről szemlélte a dolgokat, a víz közelébe nem merészkedett.

Másnap, amikor Luca megérkezett, mi már Kis Hableányosat játszottunk a kertben a többiekkel. Megszokásból persze megint sírt egy kicsit, de aztán bekapcsolódott a játékba, persze szigorúan a medencén kívül. Egyszer csak az egyik kislány felkiáltott: “Megvaaan! Lucának van a legszebb haja, csakis ő lehet Ariel!”
“Az nem jó, mert Ariel úszik!” – jelentette ki az egyik kisfiú, aki már elvállalta “Ficánka” szerepét.

Lucán látszott a megrökönyödés és a félelem, újra elpityeredett, és duzzogva hátat fordított. Utánamentem és megkérdeztem, mit szeretne csinálni. Hüppögve csak annyit felelt, meg szeretné nézni a Kis Hableányt. Ugyan egész nap a medence közelébe se jött, viszont néhány óra múlva megenyhült, és többször is elénekelte a többieknek Ariel dalát, akik egyre inkább meg voltak róla győződve, hogy Ariel csak ő lehet…

Harmadnap Luca anyukája nem fürdőköpenyben és fürdőruhában hozta le Lucát a Mini Clubba, mint eddig minden nap, hanem farmerben és pólóban. Meglepődve mesélte, hogy kirándulni mentek volna Keszthelyre, Luca azonban közölte, hogy ő inkább Ariel szeretne lenni… Na, ezen én is meglepődtem, de nagy örömmel fogadtuk Lucát, Ficánkával és testvéreivel együtt. Egy feltételünk azért nekünk is volt az éneklés mellett: a medence.

“Az igazi Arielnek is ugyanolyan félelmetes volt a földön járni!” – magyarázta Ficánka – “Mégis ki akarta próbálni!”

Hát persze, ekkor már a mi Arielünk is ki akarta! Főleg, hogy varázsoltunk neki egy igazi, felfújható halacskát is. A negyedik és az ötödik napon már úgy kellett könyörögni neki, hogy szálljon ki a medencéből, amire rendszeresen ezt mondta: “de én Ariel vagyok, én nem tudok a földön járni” :))). A nyaralás végére aztán Ariel “visszakapta a lábait”, de ettől egyáltalán nem volt elragadtatva… A mamája annál inkább, hiszen pár nap alatt sikerült leszámolni Luca víziszonyával, aki azóta már úszni is jár, és családjával együtt máig visszatérő vendégünk.

Luca most már nagy, komoly iskolás lány, úgyhogy levelezünk is. Persze minden levelét így írja alá: